kotaku-japan-not-funny...és végig is olvastam! Tim Rogers nem éppen rövid postjairól híres a Kotaku-n, de a Japan: It's Not Funny Anymore asszem a csúcs. Le sem merem írni hány karakterből vagy szóból áll! Legyen elég annyi hogy több, mint 200 bekezdés. Azt hiszem sikerült vele kiakasztania néhány olvasót (meg pár portált és blogot is), mert az új post nincs egy hetes, de már 2348 kommentet kapott.

Tim Rogers szeret a dolgok mélyére tekinteni, egy-egy témában alaposan elmerül, és bő lére eresztve kiírja magából. Mostani szösszenetét több éves Japán tartózkodása alatt ért benyomásaiból merítette. Sok-sok negatívumot említ, de emellett persze néhány jót is. Írása eleve furán indul, mert szerinte Ő nem változott az évek alatt, de Japán igen és nem is előnyére... Na igen. Kitér számos visszatetsző szokásra, vagy számunkra furcsának tűnő dologra és próbál objektív lenni. Apróságokról ír, ezeknek a súlya az ami eléggé szubjektív, és nem tudom mi mennyire általánosítható.

tim-rogers-dartboard

Egy valamire mindenképpen megfelel: ha nem is lerombolja, de kicsit csorbítja egy-két geek vagy nerd által a tökéletesnek hitt Japán-képet vagy a japán mítoszt. Más ország, más kultúra, más szabályok. Ennyi (tömören), mindenki döntse el maga, ezt a hosszú írást erősen ajánlom mindenkinek, amennyiben érdekli kicsit is Japán. Akinek pedig ez nem lenne elég: ott van az említett kommenthegy, benne a sok sztorizgatás és további érvek-ellenérvek.

Itt ragadnám meg az alkalmat egy másik érdekes post ajánlására is. A Gizmodo-n Joel Johnson ír (szintén jó hosszan) a Sony-ról The Return of Sony címmel. Bizony sokaknak hiányzik a régi Sony. Nem olyan régen nem csak egy kitűnő terméket vett az ember Sony márkanévvel, hanem biztos is lehetett benne, hogy egy innovatív, csúcstermék birtokosává vált.

sony

Olyan előremutató produktumé, ami stílusteremtő, ami megváltoztatja a hétköznapjainkat és éveken át cégek ezrei fogják másolni – persze tök bénán. Emlékezzünk csak a hihetetlen miniatürizálásra: hordozható tv, Walkman, MD, Playstation... A számos formátumháború -többnyire- nyertese ma már alig rukkol ki valami eszméletlen cuccal, amit csak Ők tudnak, ami csak Sony. Talán egyetlen kimagasló terméke napjainkban a PS3. A szükséges és talán várható változásokról és némi cégfilozófiáról szól ez a post, többet nem írok róla (spoiler) tessék csak klikkelni!

Share

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Hozzászólás: